A díjátadás pillanata

Nagy megtiszteltetés érte Dr. Vámos Lászlónét, egyesületünk Alapítóját, Örökös Tiszteletbeli Elnökasszonyunkat, melyről tisztelettel és örömmel adunk hírt.

Rendezvény és protokoll történelmi pillanatnak lehetett részese Dr. Vámos Lászlóné, amikor részt vehetett a XVIII. Nemzetközi Kongresszuson, és ahol különleges elismerésben részesült.

A Nemzetközi Szertartás és Protokoll Akadémia vezetősége – egy nagyon szép és tartalmas levélben, a több évtizedes nemzetközi munkáját méltatva – felajánlotta Elnökasszony részére az akadémiai tagságot és az ezzel járó kitüntetést. Indokolásuk szerint, jelenléte nemcsak a szakmai tapasztalata és tudása miatt alapvető fontosságú, hanem azért is, mert referencia személyként tartják számon ebben a gyönyörű hivatásban. Ritkán adatik meg egy protokollal foglalkozó szakember életében az, hogy ilyen nagy megtiszteltetésben részesüljön és 3 földrész 20 országának 38 akadémikusa között szerepeljen.

Katalin asszony így nyilatkozott az akadémiai tagsággal kapcsolatban:

„Úgy gondolom, hogy a Tisztelt akadémikus társaimmal összefogva, bebizonyítjuk az egész világnak, hogy a tudományosan kidolgozott, az életből vett szakmai kihívásokra választ és irányt adva, az eddigi szaktudásunkkal segíthetjük a világ minden országának a munkáját, melyre tapasztalatunk szerint szükségük van.”

A megtisztelő díj átadására, 2022. április 26.-án ünnepélyes keretek között, a Granadában megrendezett, XVIII. Nemzetközi Protokoll Kongresszus keretén belül került sor.

Az elismeréshez szívből gratulálunk!