„Tiszteletem” „Alászolgája” „Kezét csókolom” – e köszönési formák ugyan a régmúltat idézik számunkra, hiszen mint sok minden, az üdvözlési szokások is változtak a történelem különböző időszakaiban, egy dolog azért biztos és változatlan: embertársaink üdvözlése továbbra is illő és kívánatos még a modern, felgyorsult világunkban is.
A köszönés világnapját 1973 óta ünneplik a világ több, mint 180 országában, számos Nobel-békedíjas csatlakozásával. A mozgalmat két amerikai egyetemista indította el az egyiptomi-izraeli háború kirobbanásának időszakában, s azt üzenték a világ vezetői felé, hogy a konfliktusok rendezésére, a béke érdekében inkább a kommunikációt és a párbeszédet használják az erőszak helyett. A köszönés a kapcsolatfelvétel, a párbeszéd kezdete lehet, amely később békés tárgyaláshoz vezethet. A világnap megünneplésében bárki részt vehet, a feltétel annyi, hogy köszönjön e napon legalább tíz embernek.
Ez az apró gesztus jó alkalom arra, hogy bárki hozzájáruljon a béke megteremtéséhez – legalább a közvetlen környezetében!
Régen másképp volt
A különböző történelmi korokban komoly elvárásként fogalmazták meg azt, hogy kinek, hogyan kell köszönni, és gyakran külön szertartásrend határozta meg az uralkodó köszöntési módját. Hatalmas tétje volt a megfelelő szabályok tökéletes alkalmazásának, hiszen előfordult, hogy büntetéssel vagy hivatalvesztéssel járt ennek elmulasztása.
Magas rangú személyek köszöntésekor még a századforduló után is elengedhetetlen volt a titulus említése: „Tiszteletem Méltóságos Úr”, vagy az „Alászolgája” kifejezés, amelynek eredete egészen a római korig nyúlik vissza. Így köszöntek a rabszolgák uruknak: „Servus humillimus sum”, ami annyit jelentett: „Alázatos szolga vagyok”. E kifejezés az évszázadok során rövidült és jelentése is módosult. A monarchia idején a felső- és középosztálybeli ismerős urak „Szervusz” köszöntéssel üdvözölték egymást. Ez a köszöntési mód divatossá vált az 1930-as években a hivatalokban is, az ott dolgozók „Szervusz”, „Szervusz, kérlek alássan” üdvözlési formát alkalmazták, és tegezték egymást.
Mára a társadalmi hierarchia alapú köszönési rend, valamint a szóbeli megnyilvánulást kísérő kalapemelés és meghajlás ugyan eltűnt a modern hétköznapokból, de a tiszteletet kifejező üdvözlés továbbra is kívánatos az emberi kapcsolatokban.
Ősi gesztusként fennmaradt a nők és az idősek iránti tiszteletadás, valamint a rangot, a hivatali pozíciót megillető tisztelet kifejezése továbbra is jelen van a társadalmi kapcsolatokban, így a köszönés terén is.
A köszönés üzenete
Egyszerűen annyi, hogy észrevettük az illetőt, s tiszteljük, mint embertársunkat. Nem vagyunk egyedül a világban, társas kapcsolatokban élünk, dolgozunk, s a kapcsolatfelvétel első lépése az, hogy valamilyen formában üdvözöljük a másikat.
Akkor is illik köszönni, ha esetleg nem kedveljük az adott személyt, hiszen az emberi méltóság tisztelete minden embert megillet. Ezen túlmenően pedig a kapcsolat további kimenetelére is nagy hatással lehet egy tiszteletteljes üdvözlés.
Egy kedves mosoly kellemesebbé teszi a találkozást, s ne feledjük a szemkontaktust sem. A metakommunikációra vonatkozó kutatásokból kiderül, hogy az emberek találkozáskor legelőször a tekintetre, a mosolyra, a köszönés módjára figyelnek fel, s néhány másodperc alatt kialakul bennük egy benyomás rólunk.
A köszönés akkor válik természetessé, ha már gyermekkorban, napi rutinként épül be a személyiségbe, hiszen ha azt látja a gyermek, hogy a családtagok köszönnek egymásnak, a szomszédnak, az ismerősnek, ő is követni fogja ezt a példát. Ahogyan a mondás tartja: „A szó tanít, a példa vonz!”.
Hogyan illik köszönni napjainkban?
Tekintetünkkel forduljunk a köszöntött irányába, s igyekezzünk felvenni a szemkontaktust, hiszen ez hozza létre a kapcsolatot a két személy között.
A napszak szerinti köszönéssel általában nem lőhetünk mellé, de mindig tegyük hozzá a „kívánok” szót, így lesz teljes: „Jó napot kívánok!”. Hivatali viszonyok között használhatjuk a pozíció megjelölését is: „Jó napot kívánok, igazgató úr!”. Barátok, munkatársak felé, ha tegeződő viszonyban vagyunk, a köszönés lehet „Szia”, ha idősebb, tekintélyesebb az illető, és őt is tegezzük, akkor tiszteletteljesebb a „Szervusz” üdvözlési forma. Gyerekek idősebb hölgynek, nagyszülőnek köszönhetnek „Csókolom”-mal is, de érdemes már kisiskolás korban megtanítani velük a napszak szerinti köszönést.
Előfordulhat olyan szituáció, amikor nem tudjuk, hogy a magázódó vagy a tegeződő köszönési formát válasszuk. Ebben az esetben semmiképpen se tegyünk úgy, mintha nem vennénk észre az illetőt. Ezt a másik személy észreveszi, és nem esik jól neki. Ha mi látjuk, ő is lát minket, nem vagyunk láthatatlanok. A napszaknak megfelelő köszönés mindig jó választás, ha pedig az illető azt szeretné, hogy tegezzük, biztosan jelezni fogja.
Felmerül a kérdés, hogy ki köszönjön előre? Úgy illik, hogy előre köszön a fiatal az idősnek, a férfi a nőnek, a beosztott a főnöknek, és az, aki belép egy helyiségbe (függetlenül attól, hogy férfi, nő, beosztott vagy főnök).
Távozáskor az köszön előre, aki távozik. Tegező viszonyban „Szia”, magázásnál a „Viszont látásra” a megfelelő. A „Viszlát” kicsit nyeglének hangzik, hivatalos közegben ne használjuk, de egy üzletből távozva ma már elfogadható.
A lakóházunk liftjében illik üdvözölni a bent tartózkodókat, a bevásárlóközpontokban üzemelő liftekben viszont nem szükséges. Még óhatatlanul se okozzunk sértést embertársainknak, s ügyeljünk arra, hogy mindig viszonozzuk a köszönést.
Ovidius rövidre zárta a köszönés kérdését
Egy gentleman viselkedéséhez hozzátartozik a nagyvonalúság, ami erre a szituációra is vonatkozhat. Gáláns megoldás, ha nem várunk arra, hogy a másik fél előre köszönjön, az igazán udvarias embert ugyanis ebben nehéz megelőzni.
Ovidius híres mondása így szól: „Mindenkit előre üdvözölj – ugyan mit vesztesz vele?”
A köszönés világnapján tegyük kellemessé, békéssé közvetlen környezetünket, és alkalmazzuk ezt az apró gesztust – legalább tíz ember felé!
Koncz Veronika
Protokoll és PR szaktanácsadó
