Különleges, meghitt egyesületi napot töltöttünk a Hotel Hadikban.

A súlyosbodó járvány miatt előrehozott évzáró és egyben szakmai napunkon egyszerre voltunk jelen emberi közösségként és szakmai szervezetként.

Búcsút vettünk Nagy Ildikó tagtársunktól, aki néhány nappal ezelőtt távozott közülünk. Ildikó közel 20 éve volt egyesületünk tagja, többi évig alelnöke, a hallgatói tagozat ötletadója és azóta is meghatározó tagja, a Nemzetközi Kommunikációs, Viselkedéskultúra és Protokoll Verseny megálmodója. Elkötelezetten támogatta az elnökség munkáját és örömmel vonta be a hallgatókat egyesületünk életébe. Példaértékű volt a protokollos szakma és a viselkedéskultúra iránti szeretete és segítőkész, mindig pozitív hozzáállása. Előadásait nagy figyelemmel hallgatták a határon túli magyar intézményekben is. Szakmai életpályájának kiemelkedő állomása volt, amikor a Metropolitan Egyetem Protokoll szaktanácsadó és rendezvényszervező szakirányú továbbképzésének szakvezetője lett. Szaktudását, elhivatottságát több alkalommal is jutalmazták, legutóbb 2020-ban a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozatának kitüntetésével ismerték el a protokoll és viselkedéskultúra területén végzett kiváló́ oktatói, oktatásszervezői, tananyagfejlesztői munkáját és tehetséggondozó tevékenységét.

Bakos Ildikó főtitkár asszony megható búcsú beszéde után közösen megtekintettük a Nagy Ildikóról készült emlékfilmet.

Partner egyesületünk az IMA Hungary ezen az estén adta át először az Év Menedzserasszisztense díjat. Az elismerést Molnár Andrea a Leoni Kft. munkatársa vehetett át, melyhez szívből gratulálunk!

Ezt követően Ambrus Jenő nagykövet úr érdekes szakmai előadása következett az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus protokoll feladatainak kihívásairól. Büszkék vagyunk rá, hogy 5 egyesületi tagunk  is részt vehetett a különleges esemény protokoll feladatainak ellátásában.

Az előadás után a Magyar Protokollosok Országos Egyesülete mentori címet adományozott Ambrus Jenő nagykövet úr részére.

Az est további részében a szálloda adventi hangulatban berendezett teraszán finom csipegetni valók és szívet melengető téli italok mellett folytatódott a társasági élet. Távozáskor mindenki haza vihetett egy mákos vagy diós bejglit, mely igazi meglepetést jelentett vendégeink számára.

Köszönjük mindenki részvételét!

Januárban ismét találkozunk!