A Central Grand Cafe & Bar adott helyszínt a Magyar Protokollosok Országos Egyesülete soron következő egyesületi napjának. A közel 150 éves múlttal bíró, nívós történelmi és építészeti remekművet üzemeltető Eventrend Cégcsoport bemutatásával vette kezdetét a szakmai tartalommal megfűszerezett, baráti hangulatban lezajlott este.
Kenderesy Nadin, az Eventrend központi ügyfélkapcsolati igazgatója köszöntötte dr. Vámos Lászlóné igazságügyi főtanácsost, protokollfőnök asszonyt, a Nemzetközi Szertartás és Protokoll Akadémia tagját, Egyesületünk alapítóját, örökös tiszteletbeli elnökét, és az est további vendégeit, majd a cégcsoport bemutatásával folytatta. A mintegy 30 helyszínt és 100 rendezvénytermet üzemeltető cég a rendezvény üzletág teljes vertikumát lefedi, így kiváló partnerként szolgálhat protokoll események lebonyolításához is. A színvonalas helyszín és vendéglátás elismeréseként Egyesületünk alelnökei Virágh Beáta és Lovász Erika oklevelet nyújtottak át vendéglátóinknak.
Az esemény második felében igazi időutazással egybekötött történelmi visszatekintést élhettünk át Meskó Zsolt film- és színházi rendező, forgatókönyvíró, producer vezetésével, aki a kávéházi kultúra és az est otthonául szolgáló Central Grand Cafe & Bar múltjáról, azon belül is a magyar irodalom legnagyobb alakjairól mesélt. Ady Endre, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső és kortársai számára már-már otthonává vált kávéház hangulata olyannyira megihlette csapatunkat, hogy zárásképp versíró workshopot tartottunk, ahol egyesületi tagjainkat sikerült egy kicsit lírikusabb, alkotói oldalukról is megismernünk.
Szívből köszönjük vendéglátóinknak az értékes programot, valamint tagjainknak a részvételt. Hamarosan újra találkozunk!
🖊 Barta Iryna