Írta: Gyarmati Ildikó protokollszakértő, a MPrOE alapító tagja
A Vatikán egy különös városállam, még ha a világ legkisebb területű (0,44 km²) és népességű független állama is. A városállamot, melynek államfője a pápa, teljes egészében körülveszi Róma, Olaszország fővárosa. Ha egy kormányfő a pápát látogatja meg, akkor nem Rómába érkezik, még ha azon keresztül is közelíti meg Vatikán Államot. A diplomáciában különböző hagyományok és szokások keretében történik a kapcsolattartás a Szentszék különböző hivatalaival és magával a pápával is. A pápa készen áll mindenki fogadására, de senkit sem hív meg, vagyis nem számít elismerésnek, ha egy államfőt fogad a Szentatya, mivel a pápa az egyetemes egyház pásztora, készen áll mindenkivel szóba állni. A pápától magánkihallgatást a látogató kérhet, melyet az állam- és kormányfők szinte automatikusan megkapnak. Amikor létrejön egy ilyen találkozó, egy ismertető füzetben aprólékos leírást adnak minden tudnivalóról, még a helyszínt is részletesen ismertetik. Leírják pontosan, milyen termeken keresztül mennek át a látogatók, majd kik kísérik a delegációt. Ezek régi hagyományok is lehetnek, a Vatikán nagyon figyel arra, hogy minden rendben történjen egy ilyen látogatás alkalmával.
A pápa minden programját hosszas egyeztetés előzi meg. A pápa maga is sokszor használja a katolikus köszönést – (illik olaszul vagy latinul így köszönni: Sia laudato Gesú Cristo!) A válasz erre: Semper laudato! Szimbolikus a térdhajlítás. A tiszteletet kifejező kézcsók, mellyel a pápai ún. halászgyűrűt szokás illetni, csak hívő katolikustól elvárás, de Ferenc pápa ebben is újított (több minden másban is), és még tőlük sem várja el ezt, különösen a higiéniai (koronavírus, influenzajárvány stb.) okokból. Idősebbek részére a tisztelet kifejezése, a fiatalabbak sokszor elhagyják. Más vallásúaktól vagy más felekezethez tartozóktól pedig egyenesen érthetetlen gesztus, ha kézcsókkal (halászgyűrű megcsókolásával) kívánnák üdvözölni a Szentatyát.

Ferenc pápa a 2021-es látogatásakor a budapesti Hősök terén
Fotó: Huszár Gábor / Forrás: Kisalföld
Ha találkozunk a pápával, Őszentségének vagy Szentatyának kell nevezni.
Ferenc pápa (és általában minden pápa) nagyon pontos, és nem szereti, ha késik a vendég. Voltak ugyan korábban is, akik megvárakoztatták, de ez a viselkedés udvariatlanságnak számít, még akkor is, ha magas rangú állami vezető a színe elé járulhat. A találkozás, audiencia (magánkihallgatás) időtartama percre pontosan adott, ezért figyeljünk oda a megadott időtartamra. A diplomáciai protokollban is vannak módszerek a beszélgetési idő betartására, ügyeljünk rá, hiszen a Szentatya napi programja is szigorú és időhöz van kötve. Ne hozakodjunk elő nem odaillő témákkal, a Szentatya kérdéseire pedig összeszedetten válaszoljunk.
Tiszteletünk, hálánk és nagyrabecsülésünk kifejezése, ha egy meghívott vendégnek vagy akár a házigazdának ajándékkal kedveskedünk. Nem az ajándék értéke a fontos, sokkal inkább a gesztus találékonysága és ötlete. Az ajándék megfelelő kiválasztása különösen finom érzéket igényel. Az ajándékozásnak is van szertartása a Vatikánban. A találkozás, audiencia (magánkihallgatás) után a Szentatya megajándékozza a vendéget/vendégeket, illetve a vendég is átadhatja a Szentatyának szánt ajándékot/ajándékokat.

Fotó: Getty Images
A Vatikán az utóbbi évtizedekben a látogatáshoz, audienciához (magánkihallgatás) kapcsolódó dresszkódon lazított valamelyest, rendkívül kényes kérdés, mivel évezredes tradíciók szabályozzák az öltözködéssel kapcsolatos szabályokat. Akiket a pápa személyesen fogad, azoknak illik az öltözködés írott és íratlan formai kritériumait betartani, a pápa elé járuló állam- és kormányfők, hírességek igyekeznek is ezt betartani. A vendégek ruházatukkal is ki kell fejezzék a pápa felé mutatott tiszteletüket. A szín, ha hivatalos látogatásról van szó, nagyon fontos. A pápa színe előtt egyszínű, sötét, lehetőség szerint fekete ruhában illik megjelenni. A katolikus hagyományokban a fekete ruha a jámborság és az alázatosság erényeit jelképezi. Nőknek hosszú (térdet takaró, vagy fedő) fekete ruha az ajánlott, a protokollra nagy gondot fordító látogatók pedig fekete (rendszerint csipkéből készült) fátyollal is kiegészítik/kiegészíthetik megjelenésüket. A cipő zárt legyen, és ne viseljenek a hölgyek feltűnő és túl sok ékszert. Érdekesség, hogy a fekete ruha alternatívájaként elfogadható a látogató országának népviselete is.
A férfiak esetében kevesebb a követelmény: mélykék vagy fekete öltöny, fehér hosszúujjú ing és sötét színű, nem túlságosan mintás nyakkendő.
Vannak azonban olyan méltóságok, akik kivételt képeznek az előírások alól: katolikus országok királynői, hercegnői (nem mindegyikük), akik fehér ruhát és fátylat is viselhetnek. Kivételes esetekben a katolikus államfők feleségeit még ma is megilleti az úgynevezett „fehér kiváltság”, vagyis a „fehér szín kiváltsága” a Pápánál tett látogatásukkor, ők fehér ruhát viselhetnek (fátylat is, de ez ma már nem kötelező, a vatikáni protokoll nem írja elő). Az előírások alóli kivételre példa II. Erzsébet királynő 2013-ban a pápai látogatásnál lila ruhát és kalapot viselt.
Vallási államként a Vatikán a szerény öltözéket és a minimális bőrkitettséget hirdeti, más vallásokhoz hasonlóan, a megfelelő öltözéket előíró öltözködési szabályokkal. A Pápai Audiencia a híveknek egy szent összejövetel, amely a vatikáni Szent Péter téren kerül megrendezésre. Ez nem mise, hanem a katekézis és az ima ideje, amikor a pápa tematikus beszéddel, imákkal és homíliával fordul a tömeghez. Ahhoz, hogy részese lehessen ennek, ezt az öltözködési kódot kell követnie a Vatikánban: férfiaknak és nőknek egyaránt takarniuk kell a vállukat és a térdüket, a teljes ujjú és a hosszú nadrág viselése javasolt, rövid szoknya, szakadt farmer, a felső testet nem takaró ruházat viselése tilos. Az egyetlen dolog, ami eltér a város általános öltözködési szokásaitól, az az, hogy mivel az esemény kint zajlik, férfi- és női sapka viselése megengedett. Vegyük figyelembe, hogy a szélsőséges időjárási körülmények miatt néha az esemény a Vatikán aulájában zajlik, ilyen esetekben a kalap viselése tilos. Öltözzenek szerényen és formálisan húsvétra a Vatikánban. A férfiak viselhetnek öltönyöket vagy nadrágot galléros inggel, míg a nők térdig érő ruhát vagy szoknyát viselhetnek konzervatív felsővel. Kerüljék a rövid szoknyát, szakadt farmert, mivel ezek ilyenkor szigorúan tilosak. Természetesen az öltözködéssel kapcsolatos szigorú szabályok ugyan lazultak, de az alkalomhoz illő öltözködés még ma is fontos módja annak, hogy a számunkra fontos személy felé tiszteletünket fejezzük ki, hiszen az udvariasság és az illő viselkedés még sokáig nem megy ki a divatból.
A világ legtöbbet fotózott személyisége a Szentatya. Mivel nem olyan régi szokásról van szó, kérdés, hogy készítsünk-e vagy készíthetünk-e szelfit a pápával? Erre a szokásra nincs több évszázados előírás, de ha a Szentatyától érdeklődnénk erről, biztosan nem válaszolna igennel!