Laczkó Rita
a Magyar Protokollosok Országos Egyesületének elnöke
1997 óta tevékenykedem a közigazgatásban nemzetközi és protokoll területen. Pályafutásomat az Igazságügyi Minisztériumban kezdtem külügyi és protokoll referensként, majd 2007-ben az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Külügyi és Protokoll Osztály vezetőjének neveztek ki. 2010 óta a Belügyminisztérium Nemzetközi Főosztályának főosztályvezető-helyettese, a Protokoll és Szervezési Osztály vezetője vagyok.
Pályafutásom alatt számos miniszteri és egyéb magas szintű, hazai és nemzetközi konferencia főszervezője voltam, mint pl. a magyar EU elnökség Bel- és Igazságügy-miniszteri tanácsi ülése és belügyi rendezvényei, Salzburg Fórum belügyminiszteri konferenciák, V4 igazságügyi és belügyminiszteri konferenciák. Társadalmi munkában a Magyar Kick-Box Szövetség VIP-koordinátora vagyok, így a sportprotokoll területén is aktív szerepet vállaltam, tevékenyen részt vettem a 2017. évi WAKO Kick-Box Világbajnokság megszervezésében és lebonyolításában.
1998 óta vagyok tagja a Magyar Protokollosok Országos Egyesületének, ahol jelenleg elnökként tevékenykedem. Diplomáciai protokoll képzést folytatok óraadó tanárként a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának mesterképzésén, valamint közigazgatási protokollt és rendezvényszervezést oktatok a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közszolgálati protokoll szakirányú továbbképzésén.
Oktatási szakterületek:
Diplomáciai, állami és hivatali protokoll, diplomáciai rendezvények, miniszteri szintű delegációs programok, konferenciaszervezés, nemzetközi rendezvényszervezés, vendéglátási alkalmak szervezése, általános viselkedéskultúra.

Keressen minket!
Szüksége lenne útmutatásra az illem, etikett és protokoll témakörökben?