Molnár-Török Gabriella

a Magyar Protokollosok Országos Egyesületének rendes tagja

a „NOK” Nemzetközi Oktatási Központ ügyvezetője

nemzetközi protokoll szakértő

1988-ban elsőként indítottam hazánkban etikett-protokoll-tárgyalástaktika tréningeket, majd 1990-ben létrehoztam a Nemzetközi Oktatási Központot, ahol több évig tanfolyam jelleggel, felnőttképzésben tanítottam. Később OKJ-s képzésekben (idegenvezető, protokoll ügyintéző, utazásügyintéző szakképzésben) oktatott tárgyak: viselkedéskultúra, protokoll ismeretek, rendezvényszervezés, tárgyalástaktika, kommunikáció, marketing pszichológia.

1993-tól nemzetközi szintű oktatói tapasztalatokat szereztem (Németország, Ausztria, Szlovákia) üzletkötő, menedzser asszisztens és menedzser képzésben, céges tréningeken.

1998-tól iskolarendszerű idegenforgalmi képzésekben is tanítottam, majd 2001-ben részt vettem a „Protokoll ügyintéző” szakma központi programjának kidolgozásában, ugyanezen évben fenntartója és pedagógia program vezetője lettem a PROTOSZ Idegenforgalmi és Protokoll Szakközépiskolának, melyben 11 évig oktatott érettségi utáni idegenforgalmi és protokoll szakképzésekben.

2003-ban 10 évig kizárólagos jogot kaptam a Granadai Egyetem diplomáját adó „Protokoll és nemzetközi kapcsolatok egyetemi szakértője” képzésre, így az Escuela Internacional de Protocolo 9. iskolájaként „Nemzetközi Protokoll Iskola Magyarország” néven, annak elnök-igazgatójaként – 3 éves képzésben – az alapoktól egészen a királyi és ceremóniális protokollig oktattam, a szakma legjobbjai segítségével.

További szakirányú munkásságom:

  • „Hostessek és Hostok, Hivatásos Házigazdák, Magyarországi Egyesülete” elnöke (11 évig )
  • 20 éve OKJ-s vizsgaelnök idegenforgalmi szakmákban
  • Escuela Internacional de Protocolo tiszteletbeli professzora
  • OICP- Organizacón Internacional de Ceremonial y Protocolo oktatási igazgatója (2011-ig)
  • protokoll szakértő az RTL és a TV2 műsoraiban, (Mokka, Reggeli, Fókusz stb.) 2004 óta

Oktatási szakterületek:

viselkedéskultúra (illem), etikett, protokoll (minden szinten, gyermekeknek és fiatal felnőtteknek külön tematikával, interkulturális ismeretekkel), rendezvényszervezés (magánrendezvényektől, nemzetközi ceremóniákig), rendezvényfajták, ültetési rend, forgatókönyv, előkalkuláció, lebonyolítás, utókalkuláció), cégorientált tréningek egyedi igényeknek megfelelően, nemzeti jelképek használata (zászló, címer), arculatépítés, tárgyalástechnika/taktika, telemarketing, marketing-kommunikáció, nemzetközi kommunikáció, marketing pszichológia

Megjelenésekből néhány:

http://www.origo.hu/allas/tipp/20100927-small-talk-a-karrierepitesben.html?fbclid=IwAR0bepg1xd14fkkJZyv8khrwB8FK1nRv8jXeZ0_KbqR5XItEu7jKU2v3prM

https://magyaridok.hu/belfold/a-szakerto-szerint-oktatni-kellene-a-small-talkot-

Videók:

https://tv2.hu/musoraink/mokka/20135_nyaralhat-e_kisgatyaban_egy_miniszt…

https://tv2.hu/musoraink/mokka/67314_mokka_habbal_-_kiralyi_naszajandek.html

https://rtl.hu/rtlklub/reggeli/metoo-es-az-angol-kiralyi-csalad

 

Keressen minket!

Szüksége lenne útmutatásra az illem, etikett és protokoll témakörökben?