Kedves Egyesületi Tagjaink!
Kedves Együttműködő Partnereink!
Reméljük, hogy szépen és sok pihenéssel telt a nyár és alkalmat adott erőgyűjtésre, felfrissülésre, új célok és tervek kitűzésére is.
Egyesületünk elnöksége is nagy örömmel készítette elő a nyár folyamán a második félévre tervezett szakmai programokat, amelyek között virtuális térben megvalósuló események is lesznek. Így tagjaink akár külföldről is bekapcsolódhatnak egy-egy szakmai előadásba.
„Protokoll Praktikák” c. online előadássorozatunk a Menedzserasszisztensek Magyarországi Egyesületével közösen kerül megvalósításra kéthavonta és célja, hogy humoros vagy épp ijesztő, de mindenképpen tanulságos történetek oldaláról, könnyed stílusban közelítsük meg a protokoll szakmát és olyan ismereteket adjunk át, amelyek nem találhatóak meg tankönyvekben, hiszen az élet írta.
Szeretettel hívjuk és várjuk tagjainkat, együttműködő partnereinket a mellékelt meghívó alapján az első virtuális eseményre 2024. szeptember 16-án, hétfőn, 18:00 órától.
Előadónk Dr.Vámos Lászlóné, akadémikus, protokollfőnök, igazságügyi főtanácsos asszony, egyesületünk alapítója és örökös tiszteletbeli elnöke, aki megosztja velünk értékes tapasztalatait, a váratlan helyzetekre adott frappáns válaszait.