2025. október 10-én, éppen az irodalmi Nobel-díj átadásának másnapján, a Magyar Protokollosok Országos Egyesülete októberi szakmai napját a főváros egyik legkülönlegesebb intézményében, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban tartotta.
A rendezvény létrejöttéért külön köszönet illeti Farkas Ferenc igazgató urat, aki lehetővé tette, hogy Egyesületünk e rangos helyszínen tarthassa meg szakmai programját.
A program elején a házigazda könyvtár képviseletében Csoma Éva csoportvezető asszony köszöntötte az egybegyűlteket és tartotta meg tájékoztatóját, majd a résztvevők lehetőséget kaptak arra, hogy megismerjék az épület történetét és gyönyörű belső tereit. A századfordulós palota – amely eredetileg Wenckheim Frigyes gróf rezidenciája volt – ma Budapest egyik legimpozánsabb könyvtára. A patinás termei, díszes lépcsősora és különleges hangulata mindannyiunkat lenyűgözött.
A látogatás során nemcsak építészeti és kulturális szempontból tekinthettük meg a helyszínt, hanem rendezvényhelyszínként is bemutatásra került. Ez különösen értékes tapasztalat volt a protokollal és rendezvényszervezéssel foglalkozó szakemberek számára, hiszen a könyvtár termei számos elegáns esemény lebonyolítására alkalmasak.
A séta után a résztvevők kávészünet keretében finom sütemények és frissítő italok mellett beszélgethettek, új ismeretségek születtek, régi kapcsolatok erősödtek.
A kávészünetet követően Molnár Éva, a Kopp Mária Intézet a Népesedért és a Családokért (KINCS) protokollfőnöke vezetésével kerekasztal-beszélgetésre került sor. A beszélgetés résztvevői a magyar protokoll szakma meghatározó alakjai voltak:
- Dr. Vámos Lászlóné, az Egyesület alapítója, Örökös Tiszteletbeli Elnöke, az igazságügyi tárca egykori protokollfőnöke, a Nemzetközi Szertartás és Protokoll Akadémia tagja és akadémikusa,
a „Nyolc miniszter volt a főnököm. Protokoll a gyakorlatban” című könyv szerzője és az MPrOE által alapított Életmű Díj birtokosa. - Gyarmati Ildikó, rendezvényszervező, egyházi protokoll szakértő, több mint egy tucat szakkönyv szerzője,
a „Protokollkalauz” és az „Egyházi protokoll” című kötetek és a „Viselkedéskultúra” című társasjáték alkotója,
valamint az egyhaziprotokoll.hu oldal alapítója. - Sáskáné Nádas Ágnes, turisztikai közgazdász, a Menedzserasszisztensek Magyarországi Egyesületének elnöke,
a „Top Secretary. A professzionális vezetői asszisztencia kulisszatitkai” és a
„Digitális udvariasság a digitális világban” című könyvek szerzője. Szakmai pályáját az Igazságügyi Minisztériumban, Dr. Vámos Lászlóné mellett kezdte, aki első főnöke és mentora volt. Diplomamunkáját is az ő irányítása alatt készítette, így mester és tanítványa együtt foglalt helyet a kerekasztalnál. - Margaritovits Adél protokoll szaktanácsadó, rendezvényszervező, szín és stílustanácsadó, az Esküvői Etikett című szakmai kötet szerzője
A fotón balról jobbra láthatóak: Margaritovits Adél, Gyarmati Ildikó, Dr. Vámos Lászlóné, Sáskáné Nádas Ágnes, Molnár Éva
A beszélgetés három fő témát járt körül:
- A protokoll szakterületének aktuális kihívásai – régen és ma, a digitális korban;
- Az oktatás és a szakkönyvkiadás szerepe;
- A saját szakkönyvek és kiadványok tapasztalatai, köztük a világon egyedülálló „Viselkedéskultúra” társasjáték bemutatása, amely játékos formában fejleszti az etikett- és protokollismereteket.
A különleges alkalmat és a kerekasztal-beszélgetést Molnár Éva az irodalmi Nobel-díj átadásának másnapjához kötődően foglalta keretbe az alábbi gondolatokkal:
„Krasznahorkai László, irodalmi Nobel-díjas szerzőnk bizonyította, a magyar nyelv ereje a világ minden pontjára elérhet.
Egy fiú Gyuláról, aki a szavakból épített univerzumot, és ezt most a világ is elismerte.
Mutassuk meg a következő generációnak, hogy az olvasás nem kötelesség, hanem kapu a végtelenhez!”
A szakmai nap közös beszélgetéssel és csoportfotóval zárult, a résztvevők pedig számos új inspirációval, szakmai gondolattal és élménnyel gazdagodtak.
A Magyar Protokollosok Országos Egyesülete ezúton is köszönetet mond a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárnak a vendéglátásért és a lenyűgöző helyszínért.
KÉPGALÉRIÁNK ide kattintva érhető el!
Fotók: Csárdás Ferenc
Lejegyezte: Virágh Beáta




