A protokoll találkozása a történelemmel
Szeptemberi szakmai programunknak a martonvásári Brunszvik-kastély különleges történelmi környezete adott otthont. Az este során a kultúra, a történelem, a szakmai tartalom és a közösségi élmény egymást kiegészítve teremtett különleges alkalmat Egyesületünk tagjai és vendégei számára.
A program első részében Molnár Dénes muzeológus vezetésével ismerkedtünk meg a kastély történetével és múzeumi tereivel. A résztvevők olyan különleges belső helyiségekbe is betekintést nyerhettek, amelyek a nagyközönség számára egyébként nem látogathatók. A közel egyórás vezetés nemcsak érdekes ismeretekkel gazdagított bennünket, hanem élvezetes és közvetlen előadásmódjával valódi élménnyé tette a kastély felfedezését.
Külön köszönettel tartozunk a martonvásári Brunszvik-kastély és HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont munkatársainak. Kiss-Orosz Kata, Szűk Katalin és Poprádi Adrienn Polett a program szervezésétől egészen az esemény lebonyolításáig kiemelkedő figyelemmel és segítőkészséggel támogatták Egyesületünket, és személyesen is megtisztelték jelenlétükkel az estét.
A kulturális programot követően játékos formában került középpontba a protokoll. Nagy József összeállításában interaktív Kahoot-kvízben tehették próbára tudásukat a résztvevők. A kérdések között ismert protokollszabályok és meglepetést tartogató feladatok egyaránt helyet kaptak, így a tudás mellett a gyorsaság és a jó reflex is számított. A program nagy sikert aratott, és több résztvevő is jelezte, hogy szívesen találkozna a jövőben is hasonló, játékos formában megvalósuló szakmai programokkal.
A legeredményesebb résztvevő Kotán-Wieszt Eleonóra lett, aki az Egyesület felajánlásaként egy későbbi szakmai programon térítésmentesen vehet részt, választása szerint az októberi vagy a novemberi eseményen.
Az estét vendéglátás és kötetlen szakmai beszélgetés zárta. A LaCuisine Rendezvények csapata gazdag fine dining kínálattal várta a résztvevőket, külön figyelmet fordítva a glutén- és laktózérzékeny, valamint vegán vendégek igényeire is. Köszönjük Süveges Évának és kolléganőinek a figyelmes előkészítést és a szívélyes vendéglátást.
A martonvásári este ismét rámutatott arra, hogy a protokoll jóval több szabályok és előírások összességénél. Kultúra, tradíció, viselkedéskultúra, kapcsolatok és közösség szorosan összekapcsolódnak a szakmánkkal.
Köszönjük mindenkinek, aki velünk tartott ezen a különleges szeptemberi estén, és mindazoknak, akik munkájukkal hozzájárultak a program sikeréhez.



