XI. alkalommal rendezte meg a Budapesti Metropolitan Egyetem az Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs Viselkedéskultúra és Protokoll Versenyt Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban, 2023. május 26-án. A rangos szakmai verseny megszervezésében a Magyar Protokollosok Országos Egyesülete stratégiai partnerként vett részt.
A rendezvény mottója idén: „Értéket képviselünk”, fókuszban pedig a „Budapest 150” emlékév és a világörökségek voltak. Az esemény fővédnöke Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium miniszterhelyettese volt.
A megjelent versenyzőket, felkészítőtanáraikat és a zsűritagokat Gáspár Ágnes címzetes egyetemi docens, a szervező bizottság elnöke köszöntötte, majd Dr. Vámos Lászlóné Katalin, egyesületünk alapítójának, örökös tiszteletbeli elnökének köszöntőjét hallhattuk.
Ezt követően egyesületünk elnöke Laczkó Rita nyitóbeszédében elmondta:
„Számomra teljesen nyilvánvaló, hogy a jó protokollost a szervezésben is a profizmus és az elhivatottság kell, hogy jellemezze. Hiszen, ha a helyzet úgy hozza, idegenvezetők, borszakértők vagy felszolgálók vagyunk, zászlót vagy éppen asztalterítőt vasalunk, vagy mandzsettagombot veszünk a vendég miniszternek. Ha ez mégsem sikerülne, akkor egy jó protokollos tudja, hogy melyik kérdéssel kihez forduljon. Kedvenc hasonlatommal élve egy protokollos olyan, mint Columbo felesége, akiről mindenki tudja, hogy létezik, de mindvégig láthatatlan. Ilyenek a protokollosok is, mindig ott vannak a háttérben és irányítják az eseményeket.”
A verseny zsűriben egyesületünket többen is képviselték, ugyanakkor protokoll szakértőink részt vettek a protokoll kérdések összeállításában is, melyet örömmel láttak el.
A zsűri elnöke Ambrus Jenő úr volt – nagykövet, miniszteri főtanácsadó, korábbi állami protokollfőnök, az MPrOE mentora
A zsűri tagjai voltak:
Laczkó Rita – a Magyar Protokollosok Országos Egyesülete (MPrOE) elnöke, a Belügyminisztérium Nemzetközi Főosztály Protokoll és Szervezési Osztály vezetője
Prof. Dr. Vasa László – Tudományos és Innovációs rektorhelyettes, Budapesti Metropolitan Egyetem
Poremba Andrea – MNB vezető protokoll szakértő
Koncz Sándor – ezredes, katonai protokoll igazgatóságának igazgatója, MPrOE korábbi elnöke
Kótai Erika – miniszteri főtanácsadó, korábbi protokollfőnök, MPrOE tag
A protokollversenyt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem csapata nyerte, míg második helyen a Gyakorlati Diplomácia Szakkollégiuma csapata végzett. A dobogó harmadik helyét holtversenyben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának csapatai foglalhatták el.
Egyesületünk ez alkalommal is különdíjat ajánlott fel annak a csapatnak, akik állami és diplomáciai protokoll témában a legjobban teljesítenek. Idén ezt az elismerést a Sapientia Erdélyi Magyar Tudomány Egyetem kolozsvári karának csapata vehette át.
A fődíjakon kívül számos különdíj átadására is sor került, melyet az esemény támogatói ajánlottak fel.
Lenyűgöző színfolt volt a verseny zárásaként Grifatong Eszter éneke és a Virtuózok közül Schwartz Zoltán hegedű előadása. Ezt követően a „Budapest 150” ihlette divatbemutató közvetkezett, melyben Mészáros Judit divattervező Terra Natura kollekciójában gyönyörködhettünk. A divatbemutató rendezője Ács Klára újságíró/divatszakértő (Magyar Divat Szövetség Egyesület alapítója és örökös tagja) volt.
Szívből gratulálunk minden résztvevőnek és a szervezőknek! Jövőre ismét találkozunk, mert „Mindenünk a protokoll!”
Érdemes követni a Protokoll Podcast csatornánkat, ahol számos protokollal kapcsolatos, vagy ahhoz szorosan kötődő témákról beszélgetünk szakértőinkkel.
Galéria a versenyen készült képekből. További képek várhatóak még, ezért később érdemes még visszatérni az oldalra.