„A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam.”
/Pál apostol második levele Timóteushoz/
IN MEMORIAM
Dr. VÁMOS LÁSZLÓNÉ
1937 – 2026
protokollfőnök, igazságügyi főtanácsos
Elhunyt a Magyar Protokollosok Országos Egyesületének alapítója, örökös tiszteletbeli elnöke, protokoll oktató és szaktanácsadó, Nemzetközi Protokoll Érdemrenddel kitüntetett protokoll szakértő és az egyetlen magyar protokoll szakember, aki a Nemzetközi Szertartás és Protokoll Akadémia (São Paolo) rendes tagjaként akadémikusi ranggal rendelkezett.
A hazai és nemzetközi protokoll szakmában és a protokoll mint szakma hazai elismertetéséért, oktatásáért, valamint a Magyar Protokollosok Országos Egyesülete megalapításáért, színvonalas működtetéséért végzett tevékenységével elévülhetetlen érdemeket szerzett.
Felbecsülhetetlen értékű mindaz, amit rendkívüli, szeretetteljes személyével és tudásával képviselt az utolsó pillanatig. Egy életre belénk ivódott minden példamutató tevékenysége: a protokoll hivatás szeretete; a szakmához élete végéig tartó hűsége szakmai alázattal ötvözve; az elegáns megjelenése és a szelíd kommunikációja; a másik ember minden körülmények közötti megbecsülése és tisztelete; a tiszta szívű, igaz szeretettel átitatott mosolya, amely a legrövidebb utat jelentette mindig az emberi kapcsolataiban. Sokunk szakmai és egyúttal személyes példaképévé vált.
Ikonikus alakja és szellemi öröksége egyaránt méltó a tiszteletre hazájában és nemzetközi szinten egyaránt.
A protokoll szakma iránti végtelen elkötelezettsége, tudása, csodálatos emberi mivolta, a gyakorló protokollos szakemberek és a fiatalok számára is egyaránt követendő példa marad. Magyarország első és idáig egyetlen protokollszakmai területen nemzetközileg elismert akadémikusa volt, akire méltán büszkék vagyunk, mint a szakmai és személyes hitelesség megtestesítőjére.
Legnagyobb szakmai érdemei:
Dr. Vámos Lászlóné az Igazságügyi Minisztériumban huszonkét éven keresztül volt a Protokoll Osztály vezetője és mind munkájával, mind a protokoll szakma elismertetése érdekében tett fáradozásával bebizonyította, hogy a protokollos munka igazi és nagyon komoly hivatás.
Nevéhez fűződik a Magyar Protokollosok Országos Egyesületének megalapítása, amely 1993 óta, azaz több, mint 30 éve elismert szakmai szervezetként működik hazánkban és nemzetközi szinten is; töretlenül képviselve a protokoll szakmát. Élete végéig szakmai tanácsaival támogatta az egyesület vezetőségét örökös tiszteletbeli elnökként.
A protokoll ügyintézői szakmának OKJ képzésként, annak 1996-ban államilag való elismertetésével hozzájárult ahhoz, hogy egyrészt számos fiatal szakember egy elismert szakmához jusson, másrészt a protokollos szakembereknek és pedagógusoknak oktatói munkalehetőséget biztosított és szorgalmazta a szakmai jegyzetek, könyvek kiadását.
Oktatási tevékenysége, szakmai publikációi, „Nyolc miniszter volt a főnököm c. könyve, valamint saját honlapján -www.protokoll–info.hu- tizenkét évig írt szakmai cikkei felbecsülhetetlen értékűek. Rendkívüli életpályáját magyar állami kitüntetéssel is díjazták: Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét kapta 1996-ban.
Számos szakmai anyaga saját gondoskodása által az Országos Levéltárba került elhelyezésre az utókor számára.
Nemzetközi tevékenysége is jelentős szereppel bírt. Spanyolországban a Nemzetközi Protokoll Kongresszusokat Szervező Bizottság tagja lett. Feladata a Közép-Európai országok összefogása volt. Nemzetközi munkájának elismeréseként 2005-ben, Madridban Nemzetközi Protokoll Érdemrend kitüntetésben részesült.
Szakmai életpályájának csúcsa és egyúttal hazánk büszkesége is annak elismerése, amelyet protokoll szakember sem Magyarországon, sem Közép-Európában még nem kapott: nevezetesen 2021-ben a Brazíliában, Sao Paulóban megalakult Nemzetközi Szertartás és Protokoll Akadémia a tagjává választotta a több évtizeden keresztül végzett nemzetközi szakmai munkája elismeréseként.
2024-ben a Magyar Protokollosok Országos Egyesülete Életműdíjban részesítette a Magyar Protokollosok Napja alkalmából, elsőként Magyarországon.
Olyan szakmai kiválóság volt, aki megbecsülést szerzett a protokoll szakmának és hazájának egyaránt; aki egész életét szakmája iránti alázattal és hűséggel, mások iránti figyelemmel és tisztelettel élte és értékközvetítő munkájával hidakat épített generációk és nemzetek között.
A legmagasabb hazai és nemzetközi szakmai elismerésekkel rendelkezett, amit magyar szakember valaha is elérhetett.
- január 10-én bekövetkezett halála pótolhatatlan veszteség a protokoll szakma számára.
/Lejegyezte és összeállította: Sáskáné Nádas Ágnes/
SZAKMAI ÉLETÚT
Végzettség
Felsőfokú Tanítóképző Főiskola
Ösztöndíjas tanulmányút Franciaországban
Állami nyelvvizsga francia nyelvből
Munkahely
1956–2007 Igazságügyi Minisztérium, Magyarország, Budapest
Szakmai életút, beosztások
Egy munkahelyen, az Igazságügyi Minisztériumban miniszteri titkárnő, sajtóreferens, osztályvezető, majd protokollfőnök volt huszonkét éven át, nyugdíjba vonulásáig. Feladatkörét képezte a hazánkban tárgyaló nyolcvan külföldi igazságügy-miniszteri delegáció programjának szervezése, valamint az Európa Tanács (Strasbourg) megbízásából nemzetközi konferenciák és kongresszusok szervezése.
Szakmai tevékenység
1993 – A Magyar Protokollosok Országos Egyesületének megalapítása.
1996-ban az Egyesület előterjesztésére az Országos Képzési Jegyzék (OKJ) államilag elismert szakmává nyilvánította a protokollügyintézői szakmát. Ezzel összefüggésben számos intézményben végzett vizsgaelnöki feladatokat a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet, valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara megbízásából.
1996. Sevillában megrendezett II. Nemzetközi Protokoll Kongresszus Szervező Bizottságának tagja.
2002. Palma de Mallorcán a Magyar Protokollosok Országos Egyesületének beléptetése az OICP-be. (OICP – Organización Internacional de Ceremonial y Protocolo)
2005. március 17-től tiszteletbeli tanár a Madridban működő Nemzetközi Protokoll Iskolában.
2007. A Madridban megjelenő Revista Internacional de Protocolo című folyóiratban cikket írt a NATO protokollról.
2019. A Menedzserasszisztensek Magyarországi Egyesületének tiszteletbeli tagja.
2021. A Brazíliában, São Paulóban működő Nemzetközi Szertartás- és Protokoll Akadémia teljes jogú akadémikusa (Academia Internacional de Ceremonial y Protocolo – IACP).
Konferenciákon, kongresszusokon tartott előadások
1996. Sevilla – II. Nemzetközi Protokoll Kongresszus (OICP – Organización Internacional de Ceremonial y Protocolo)
1997. Előadás a NATO Protokoll Konferencián.2002. Valencia (OICP)
2004. Madrid (OICP)
2010. Budapest – XI. Nemzetközi Protokoll Kongresszus (OICP)
2000–2021. Oktatási tevékenységet végzett különböző egyetemeken vendégelőadóként, hazánkban és külföldön tartott előadásokat, mindezt hivatali munkája mellett.
Témakörök: általános és közéleti viselkedéskultúra, rendezvényszervezés, valamint a diplomáciai protokoll kérdései a protokollosi munkában.
2000–2005. ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest (Eötvös Loránd Tudományegyetem)
2006. Besztercebánya (Banská Bystrica), Szlovákia – Bél Mátyás Tudományegyetem
2007. ELTE Társadalomtudományi Kar, Nemzetközi szak
2007–2018. ELTE Bölcsészettudományi Kar, Budapest
2008–2009. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Piliscsaba
2008. Előadás Brüsszelben, az Európai Unióban
2010. Budapest – XI. Nemzetközi Protokoll Kongresszus. Megnyitó beszéd és szekcióülésen tartott előadás (OICP)
2014. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem két helyszínén, Marosvásárhelyen és Kolozsváron tartott előadásokat (Románia)
2018. Előadás a Széchenyi Szabad Akadémián
2018. Előadás a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen
2008–2018. Metropolitan Egyetem, Budapest – előadás és vizsgaelnöki feladatok ellátása alkalomszerűen
2021. Online előadás Sanghajban a Magyarországi Főkonzulátus felkérésére
2021. Összevont online előadás a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, valamint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kar hallgatóinak
További aktivitások
2001. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem megalakulása alkalmával a Duna Televízió segítségével 150 darab „Nyolc miniszter volt a főnöke, protokoll a gyakorlatban” című könyvet juttatott el ajándékba. A köszönőlevelük felejthetetlen volt számára.
2020. A több évtized alatt összegyűjtött diplomáciai protokoll-iratanyagot ajándékozás céljából átadta a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára részére. Az iratanyag tartalma: diplomáciai köszönőlevelek a nagyvilágból, diplomáciai meghívók, külföldi igazságügyi miniszteri delegációkról készült fotók, valamint dr. Habsburg Ottó, a Magyar Protokollosok Országos Egyesületének mentora által írt huszonhat levél. Az anyagot digitalizálják, tanulmányozás céljából megtekinthető. Iktatószám: MNL/OL-M/2641-2/2020. Ügyintéző: Schmidt Anikó.
Internetes honlapja: www.protokoll-info.hu
Tizenkét év után, 2014-ben befejezte szakmai cikkei és írásai közlését. A honlapot többször módosította, az olvasók száma megközelítette az ötszázezret.
A Magyar Protokollosok Országos Egyesületének 30. jubileumi konferenciája alkalmából készült riport dr. Vámos Lászlóné Katalinnal.
Közjogi méltóságok elismerő sorai
„Minthogy 22 évig végzett munkájának nyolc éve vagyok bámuló és szenvedő áldozata, nemcsak hogy tisztelem amit csinált, hanem érdeklődéssel olvasom a „Nyolc miniszter volt a főnököm” – protokoll a gyakorlatban című könyvét is.”
„Köszönettel vettem a „Nyolc miniszter volt a főnököm” című könyvet. Nagyon hasznosnak találom, mert a szolgálatnak egy olyan részét mutatja fel, amelyről a többség sosem vesz tudomást. Másrészt éppen akkor, amikor a magyar külszolgálatot sikeresen kell felépíteni, nagy hasznára lesz azoknak, akik elolvassák. Igazán örülök, hogy megjelent és sok sikert kívánok könyvének.”
„Dr. Vámos Lászlóné részére a Kar hírnevének öregbítése és a hallgatók minőségi képzése érdekében kifejtett áldozatos tevékenysége elismeréséül a PRO FACULTATE Emlékérmet adományozza.”
„Tőle tanultam, mindig pontosnak kell lenni. Véleménykülönbségek esetén is célszerű mosolyogva tárgyalni. Segítségével szoktam meg a sokszor unalmasnak, fárasztónak tűnő protokollt. Politikus számára hivatalos úton nincs kikapcsolódás.”
„Sok apróságra figyelmeztetett, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a protokoll valóban elősegítse a tárgyalásokat. Például: mikor, miként kell pohárköszöntőt mondani. Három évig dolgoztunk együtt: ezalatt rengeteg alkalmam volt megbizonyosodni arról, hogy valóban az egyik legjobb szakember. Figyelmes, tapintatos, jól kézben tartja a programokat. Minden vendég elégedetten távozott. Nemcsak a miniszterektől, a feleségektől is hetekig érkeztek a köszönőlevelek.”
„Mindig nagy hatással volt rám az igényesség, amellyel ezt a hazánkban korábban elhanyagolt szakmát kezelte, és másokkal is megszerettette.”
Publikációk, média megjelenések
1993-tól számos folyóiratban, napilapban, egyéb kiadványokban jelentek meg cikkei, illetve felkért szakértőként vett részt a cikkek szerkesztésében (Világgazdaság, Rendezvényszervezők Kézikönyve, EVOÉ Magazin, Élet és Mozdulat című lap, Őnagysága című lap, Magyar Rendezvényszervezők Szövetsége – Hírlevél sorozat).
- Új-Zélandban Magyar Szó című lap
- Ottlik Károly Protokoll könyveinek egyik szakmai lektora,
- 1999. „És kinyílnak a kapuk” c. interjú – Diplomáciai Magazin
- 2000- 2005 Társszerzője és szerkesztője a PROTOKOLL c. egyetemi jegyzetnek /ötszöri kiadás/
- 2000. „Viselkedéskultúra az igazságügyi alkalmazottak részére.”című tanulmány írása az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala megbízásából
- 2001. „Üzleti protokoll” CD anyag írása a HVG – Orac Lap- és Könyvkiadó Kft. megbízásából
- 2007. NATO protokollról cikk a Madridban megjelenő Revista Internacional de Protocolo c. revüben
- 2007. Ismeretterjesztő könyv írása „Nyolc miniszter volt a főnököm, protokoll a gyakorlatban. Kulisszatitkok /háromezer példány/
- 2018. „A protokoll múltja, jelene és jövője” címmel tanulmány írása a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar felkérésére
- 2018. „A protokollos a kultúrák közötti közvetítő” című cikk az EVENT Magazin c. rendezvényszervezési kiadvány részére
- 2007. „Válaszd a tudást. Példabeszéd” – Magyar Televízió 2. csatorna
- 2010 – 2015 Rádió Mozaik – Sydney interjú sorozat – Ausztrália
- 2017. „Királylátogatások Magyarországon” – Ridikül c. műsor – DUNA Televízió
- 2018. interjú – Karc FM Rádió
- Internetes weblapja: www.protokoll-info.hu (2014-ben szakmai cikkek és írások további közlését felfüggesztette )
Kitüntetések
- Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje – kormánykitüntetés (1996)
- ELTE Állam- és Jogtudományi Kar – Pro Facultate Emlékérem (2002)
- Madridban adományozott Nemzetközi Protokoll Érdemrend (Medalla al Mérito en Protocolo y Ceremonia, 2005)
- Protokoll Nagylánc és Életműdíj, Pro Deo Egyetem (2006)
- Sydney Rádió Mozaik Emlékplakett és Emléklap – átadva Budapesten (2017)
- Menedzserasszisztensek Magyarországi Egyesülete – „Tiszteletbeli tag” cím (2019)
- A Nemzetközi Szertartás és Protokoll Akadémia (Brazília, São Pauló) kitüntetése (2022)
- Magyar Protokollosok Országos Egyesülete – Életmű Díj (2024) (bővebb információk ide kattintva érhetőek el)
Búcsúztatása
A temetést megelőzően, 2026. február 21-én gyászmisét tartottak a Belvárosi Ferences Templom falai között, ahol Katalin asszony barátai és ismerősei gyűltek össze, hogy közösen emlékezzenek és imádságban búcsúzzanak tőle. A szentmise végén Sáskáné Nádas Ágnes személyes, megható gondolatokkal búcsúzott.
Mély fájdalommal, de a méltóság és a hála csendjében búcsúztunk el dr. Vámos Lászlónétól, az Egyesület alapítójától, örökös tiszteletbeli elnökétől a Fiumei úti sírkert Nemzeti Emlékhelyen 2026. február 27-én.
A búcsúbeszédet Laczkó Rita, a Magyar Protokollosok Országos Egyesülete elnöke, valamint Bakos Ildikó, az Egyesület főtitkára mondta. Szavaik személyesek és felemelőek voltak, méltóképpen idézve fel Katalin asszony szakmai nagyságát és emberségét. A sírhelynél trombitaszó adott ünnepélyes keretet a búcsúnak.
Sokan voltak jelen: a család mellett, az Egyesület vezetői, képviselői, tagjai, kollégák, tanítványok, tisztelők és barátok, akik csendes főhajtással rótták le kegyeletüket.
A temetést követően a ravatalozó melletti konferenciateremben emlékező fogadást tartottunk. Itt emlékkiállítás mutatta be Katalin asszony gazdag szakmai hagyatékát, és levetítettük az emlékére készített videót is. A fogadáson Gáspár Ágnes, Egyesületünk tagja búcsúzott megható gondolatokkal.
A búcsú elegáns, emelkedett és méltóságteljes volt – olyan, amilyen ő maga is volt. Katalin asszonyhoz méltó.
Köszönjük mindazoknak, akik személyesen voltak jelen, valamint azoknak is, akik lélekben voltak velünk, és osztoztak a gyász és az emlékezés csendjében.
Emlékét tisztelettel és hálával őrizzük. Nyugodjon békében.
A temetésről és az azt követő fogadásról készült további fotók ide kattintva érhetők el.